Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


DUIT 2012 élmények

2012.03.09

szössze.net®/DiDt_2012.hu
Kedves Demeteresek és Honlapolvasók!
Többször nekifutottam, de nem igazán jöttek az első sorok. Szerencsére egyik hajnal-ban rátaláltam az alábbi cikkre és így már talán azok számára sem tűnök sültbolondnak, akik ásítva isszák meg az első kávéjukat szombaton reggel 11-kor.
http://www.hir24.hu/tudomany/2012/03/05/okosabba-tesz-a-testmozgas/~~tech-tud
Miről szól a történet? Megpróbálom leírni mit éltem át 2012.03.03-án egy 50 km-es teljesítmény túrán.
Miért írom le? Mint netpolgár szeretek bóklászni a blogok, hírek között. Ha nem is olvasom végig a szövegeket, sok olyan apró élmény, infó van bennük, ami elraktározódik és később egy-egy hasonló helyzetben „feljön”. Talán nekem is sikerül csipetnyi élményt átadni az Olvasónak. A blogok és facebook világához még kell egy fél év nekem, ezért maradok most ennél a formánál.
Azt, hogy hogyan sikerül megírnom a „sztorit” majd döntsétek el. Most még fogal-mam sincs.
Előzmény. Január 21-én felkészülés és tapasztalatok nélkül sikerült 8:15 alatt teljesíte-nem a Bartina Maratont. Túléltem és minden szenvedés és fájdalom (másnap 71 éves Édes-anyám támogatott járás közben) ellenére megtetszett a dolog. Az idei évet felkészülésnek szánva kicsit könnyebb dolgokba vágok bele. Ilyen volt az a túra is, amiről írok.
A túra útvonala: Adony Vízi fogadó – Szentmihályi erdő- Kulcs – Rácalmás Nagy sziget déli csúcsa – Nagy sziget foglalkoztató - Rácalmás Evezős sporttelep – Dunaújváros Hajóállomás – Dunaújváros Gárdonyi Géza Általános Iskola – Dunavecse Speciális Iskola (lásd a mellékelt térképet és a „túralapot”).
Indulás. Hajnali 4:15-kor ébresztő (óra nélkül!), felkelés, és a tervezett időpontban (5:30) pontos indulás Dunaújvárosba (Paksról). A Dunán innen - Dunán túl TT szervezői ép-pen elkezdték a Gárdonyi Géza Általános Iskolában az aula berendezését mikor megérkeztem. Regisztráció, majd pontos indulás a busszal a rajthoz. Bár ismertem a rajthelyet, mert a „régi szép időkben” (90-es évek) a pesti utazások során gyakran álltunk meg ott ebédelni, azért a 20 perc buszozás mutatta, hogy a suliig visszajutni sem lesz kis buli, pedig az csak 30 km lesz.
Első szakasz (Rajt: Vizi Fogadó a 6-os út 57-es km, Adony és Kulcs között; indulás: 7:21). Az első három állomás (0 – 15 km) sok izgalmat nem tartogatott. A busznyi ember ki-szállás után elindult a piros jelzésen. Az első 600 m alatt „rendeződött” a csapat. Kivált az a néhány ember, aki a túrázás és természet mellett a sebességet is célul tűzte ki. Ez már az öltö-zékekből is azonnal látszott. Úgy 1 km után 5-6 ember felhúzta a nyúlcipőt. A legtöbb gondot az okozta, hogy a hóvirágokat ne tapossuk le, mert azok itt-ott még a traktorok által járt út közepén is nyíltak. A Bartinán hallott hozzáértő beszélgetések alapján a „nagykönyvben előír-tak szerint” az emelkedőket megfutottam, a lejtőkön, meg hagytam pörögni a lábakat. A „vá-gyam” az volt, hogy 9:21-re legyen meg a 3. pecsét is a papíron. Sok látványosság nem volt, kislányomnak fotóztam cicákat.
Rácalmásnál a Nagy szigetre beérve a 15 km-es csapat tagjai közé pottyantam. A be-szélgetve sárdagasztó hölgyek, urak és gyerekek között lavírozva sikerült néhányat megijesz-teni, amikor kicsit gyorsabban haladva „elrobogtam” mellettük. Ekkor már minden lábizom fájt, de amitől féltem a forgók és a térd még úgy tett, mintha nem vette volna észre, hogy mi történik. 9:16-ra elértem a 3. állomást.
Út az iskoláig (4-7 állomások). A sziget keleti oldalán „hoztak vissza” bennünket. Ez volt a legszebb rész a túrában. Igazi hóvirágos rétek mellett haladtunk el. A képek önmaguk-ért beszélnek.
Előre szóltak, hogy a szigetről kifelé menet lehet (volt is, csak nálam egy kis oldaltás-ka volt, így egy átható tekintettel elintéztek) „táskavizit” így nem ajánlott virágot szedni. El-hagyva a virágmezőt a sziget északi része felé haladva „utazó sebességre” váltottam, rádiót hallgattam és Igor „szledopyt”-öt (nyomkövető) játszottam. Két előttem haladó nyomait jól ki lehetett venni a sárban. Ezek a nyomok az egész úton segítettek, megerősítették a piros jelzést. Bár később kiderült, hogy a legbiztosabb nyomnak tekintett túrázó egy helyen „félrelépett”. Ott (a Pentele hídra kivivő erdei szakaszon) én is nagyon bizonytalan voltam, de jó irányba vittek az ösztönök. Beállítottam a belső „ébresztőórát” 10-re (hírek a Petőfin), azt gondolva, hogy akkora érek a sziget felső végébe. Egyszer csak odaértem a madárleshez, és várakozáson felül haladva 10-re már a 4. pecsét is be volt ütve a papírra. A szigetről kifele a már fent leírt szúrós szemű testszkenner, majd a híd és az 5. pecsét kávés csokival, pár dicsérő szóval (na-
gyon jó idő!), kérdéssel (nem fázik?). Az eddigi szakaszon két Balaton szelet és 3 dl magné-ziumos víz volt a „fogyasztás”. Kis oldaltáskával futottam (személyi, pár csoki, telefon, és az említett víz, pár papír az útvonal kinagyított képeivel. Ezek újból eláztak az izzadtságtól. Sze-rencsére a pecsételős papírra már vigyáztam, de a „segédanyagra” ki kell találnom más mód-szert.). Melegítő, atléta, trikó és futócipő volt a szerkóm. Már az elején le kellett vetni a mele-gítő felsőt olyan jó idő volt (gyorsmenetben). Később az iskolánál a melegítő felsőt és a feles-leges dolgokat bedobtam az autóba, így könnyebb lett a nehezebb szakasz.
Kezdődtek a fizikai megpróbáltatások. Mivel nem ismertem az utat, így kicsit bizony-talan voltam benne, hogy pontosan hol járok. A lábizmok egyre bolondabbnak gondolták a nyakfeletti részt. Próbáltam ritmusváltásokkal és „lazító mozgásokkal” segíteni, de a lábaim az út végéig változatlan véleményüket hangoztatták. Azért a helyzet sokkal jobb volt, mint a Bartinán. A 6. ellenőrző pont után jött a városnézés, apró tévesztésekkel (+ 0,5 km), lépcsőfu-tásokkal (felfele), és olyan gondolattal, hogy az út mellett előbb odaértem volna a sulihoz. Persze az nem szabályos, és nem láttam volna pl. Rácz-dombot és a Római-fürdőt.
Végre beértem a suliba. Figyelmeztető szavak a szervezőktől: „a cél csak 14-kor nyit”. De jó lenne, ha várnom kéne a nyitásra! Az elől haladó biztosan várt. Nem sokan voltak előt-tem (max. 4 fő). Két pohár tea, egy májkrémes kenyér és indulás tovább.
A hídig. Buborékos vizet vettem el az iskolában. Egyből fürödtem is mikor a magaspartra érve helytakarékossági okokból, és azért, hogy a kenyér biztosan a helyére kerül-jön, meg akartam inni a vizet. Mivel kézben lóbálva jól fölráztam, csak nekem volt meglepő a palackból kiszabadult szellem. A magasparton haladva végre azon a részen is jártam a kikötő-nél, ahol a kajakversenyeken a gyerekeim meg szoktak fordulni. Évekig jártam ide versenyek-re, de ilyen messzire nem jöttem fel. A jobbra sorakozó szobrok közül nem soknál volt biztos tippem arra, hogy mit szimbolizál, de szerencsére az aratókra ráismertem (persze a piros jel-zés is segített). Lépcsőn le. Itt nem szívesen vennék részt erőnléti edzésen. Felfele még talán elmenne, de lefele biztosan előbb-utóbb legurulna az ember. Egyik lépés a másik után számo-latlanul. A cél felé haladva végeztem egy gyors fejszámolást (lásd a beszámoló elején meghi-vatkozott tanulmányt!). 50 000 m 0,6 m-es lépésekkel több, mint 80 000 lépés. Nem kell cso-
dálkozni azon, hogy a lábnak ez nem kedves! Bizonytalanság, jó-e az irány, de az aszfaltút sóderes részén újra a jól ismert lábnyom. Előre! A Vasmű csatornájának víznyelője félelmes. Egy coss-motorost engedek el előzékenyen (nem volt kedvem ugrató fatörzsként végezni). Karnyújtásnyira a cél! De köztünk van a Duna és nem hoztam úszónadrágot. A meddőhányók kellemes illatából kiérve már csak pár ezer lépés a híd. Sietni kell, mert az előző ellenőrző pont után 1:50 perc maradt 14 km megtételére.
A büntetés. Nem tévedtem el. Volt egy szakasz a híd előtt, ahol a jelzéseket valószínű-leg letépték, így ösztönből kanyarogtam az erdőben. Na, ne! Kiérve az erdőből kiderült, hogy a hídra felvezető töltés iszonyú messze van. De futni kell (az idő!). Amennyit bírtak az alkat-részek. Lépcső, fel a hídra. Autóval már mentem át érdekességből a hídon, de gyalog még soha. Valószínű most ezt szánták a szervezők büntetésnek azok számára, akik kicsit verse-nyezni is akartak. Iszonyú hosszú és kemény az út (közel 25 perc volt!). Közben a száguldó motorosok, autók zaja. Jé, fenn van a Hold! Talán le kéne ülni és telefonos segítséget kérni. De ez nem nyereményjáték. Csak talpalsz, talpalsz és a Duna még sehol. Szerencsére a túlsó oldalon már rövidebb a „levezető” rész. Lefelé a lépcsőn a kerékpárútra. Nem ajánlott két sör után ezen a lépcsőn a járás (talán még egy után sem)!
A vége. Alig maradt 30 percem. Persze a „célidőt” én gondoltam ki, így a kutyát nem érdekelte volna, ha nem sikerül, de akkor is! A templom tornya nem tűnik messzinek, de mennyi van még utána? Kocogóra fogom, hogy legyen még esélyem. Közelednek Dunavecse házai (sajnos nem a házak közelednek!). Csendes tavaszi munkák a kertekben, csodás napsü-tés. Egy, csak egy bolond van… Végre egy kis remény: kifut elém egy hölgy. Kocogni indult, talán segít, ha előttem fut. Lekanyarodik jobbra. Nincs tükröm, hogy megnézzem, tőlem ijedt-e meg. A templom és a városközpont. Megkérdezzem, hogy merre van a posta? Nem, ha már eddig jöttem, akkor gyerünk! Még 10 percem maradt. Át a téren, majd ballra. Hoppá, hiszen itt a cél! Sikerült (14:13, azaz 6:52)! Kitűző, emléklap, tombola (lépésszámlálót nyertem), tea, zsíros kenyér, ásványvíz, és persze gratulációk. Beszélgetés az egyik lábnyom gazdájával, majd a szervezők visszavittek a rajthoz. Autóba ültem, irány a szauna az uszodában Pakson.
Tervek. Fájt? Igen, de két nap és maradt a jóleső tudat, no meg az erősebb „talapzat”. Egyik kollégám kapacitál a Mátrabércre (kicsit ijesztő a 2740 m szintkülönbség, de ezért ki-hívás). Addig még jó lenne két komolyabb túra. Talán a Julianus 50 és a Tenkes Maraton be-lefér.
Szép tavaszt és jó egészséget mindenkinek!

Dr. Pinczés János

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.